A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara  
Pályaorientációs oldala 

Köszöntő

Szeretettel köszöntünk mindenkit a tovabbtanulasbekes.hu oldalunkon, ahol elsősorban a középfokú beiskolázáshoz szeretnénk segítséget nyújtani. Célunk, hogy minden tanuló a neki megfelelő oktatási intézménybe jusson be. Ehhez biztosítunk hiteles információkat, elérési utakat és olyan szakmai anyagot, amelynek felkeresésével nem lesz értelme máshol - bizonytalan eredetű, régen aktualizált - oldalakon szörfözgetni.

Az érdeklődők nem csak általános ismereteket szerezhetnek, hanem akár közvetlen kapcsolatba is léphetnek velünk, hogy választ kapjanak kérdéseikre. Ehhez pedig megbízható információkra van szükség.

 A továbbtanulási döntést felelősen kell meghozni, felnőttnek gyereket segítve – együtt. Azt nem lehet sem homokba fúrt fejjel elodázni, sem elbagatellizálni – foglalkozni kell vele.

Mi azért vagyunk, hogy mindezt biztosítsuk.

Mészárosné Szabó Anna
szakképzési osztályvezető
Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Több mint 50 csapat jelentkezett a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara három fordulós vetélkedőjére. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott játékkal szeretnénk elérni, hogy hogy a diákok önállóan is ismerkedjenek a szakmák világával

Rekordot döntött idén a jelentkezők száma, több mint 50 csapat vette fel a kesztyűt és méretteti meg magát a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaválasztási vetélkedőjén. A versenyen nem azt szeretnénk megtudni, melyik hatodik-hetedik osztályos, három fős csapat a legerősebb, leggyorsabb vagy éppen melyiknek a legnagyobb a lexikális tudása. Sokkal inkább a fiatalok kreativitására vagyunk kíváncsiak. A játék persze soha nem cél nélküli: azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek ismerjék meg a szakmákat, szélesítsék látókörüket és minél tájékozottabbak legyenek a szakmatanulási lehetőségek terén. Ennek a tudásnak a birtokában egyszerűbben döntenek majd, hol szeretnének továbbtanulni nyolcadik osztály után.

A verseny első fordulója, ahol egy kisfilmet kellett megtekinteni és válaszolni a kérdésekre, lezárult. A gyerekek most egy társasjátékon dolgoznak, amelyben lehet szó a pályaválasztási szempontokról, a középfokú iskolatípusokról, szakmákról, munkaerőpiacról, de bármi belefér, ami a pályaorientációhoz kapcsolódik. Ezt április 21-ig kell elkészíteni. A legjobb tíz csapat pedig május 11-én méri majd össze a tudását, immár személyesen, Békéscsabán, a ligetben. Mi már alig várjuk! Reméljük, ti is készültök!